Holovác Egy a hajónaplónak:
Holovác Kettőnek általában jó a humora. Ez az egyik oka, hogy könnyű volt megszeretni, ami persze most mentsvára is mint kamasz gyermeknek a cuki babakor.
Mivelazonban "egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá", ugye, így nem kezdem el pontonként cáfolni, hogy márpedig nálunk a macska (is) legálisan nyávoghat, legalább 5 doboznyi cd van (az alsó polcon...) de azoknak különben is már bealkonyult, és csak miatta vettem Spotify előfizetést a hosszúútonhazafelé, és persze a reggeli pilinckálásának kávé mellékletét is kilencvenkilenc százalékban a drága kedvese (nyilvánvalóan jómagam) készítem el, jellemzően olyankor, amikor ő még ki sem dugta orrát semmijét sem a hálószobából.
Jó, hát kettőnk közül ő a nagy dumás.
Én pedig kedves vagyok és bájos, és talán, hangsúlyozom talán, még azt is megbocsátom neki, hogy miután megosztottam vele a saját homokozóm, ő egyszerűen csak jött és beletenyerelt az én finom lelkivilágomba homoksütimbe. Azt mondja, szerelmi vallomásféleképp.
A diszkrepancián túl - azért látjuk Holovác Egy milyen művelt, ilyen idegen szavakat is ismer, és ha nem lennék olyan jóhiszemű, mint amilyen vagyok, még az is felrémlődhetne bennem, hogy pusztán azértferdítette alakította a valóságot saját kedvére, hogy legalább kétszer le tudja írni a diszkrepancia szót. Mondjuk az én kedvenc szavam a szublimáció, amiről most nem írok hosszabban, csak mintegy megemlítem.
Szóval a lényeges különbségek mellett, mint, hogy nevezhető-e életnek a létezés Beatles nélkül, azért nagyon sok közös van bennünk, Holovácokban. Amikor megismerkedtünk, hol bazsalyogva, hol párás szemmel hallgattuk egymás történeteit, elég gyorsan találva átfedéseket, de még metszéspontot is. Életünk főbb történései sok helyen szinte egymásba simulnak, szóval már nem lepődünk meg. Nagyon. Amikor előkerül egy újabb közös pont, csak magabiztos bólintással nyugtázzuk, hogyháttesséknaugye.
Kivéve, ha diszkrepálunk.
De mi, Holovácok, abban is hasonlítunk egymásra, hogy mindkettőnknek van valami racionális érvekkel nem feltétlenül könnyen alátámasztható fétise.
Neki a gitárok, nekem a szövés.
Különbség, valóban, hogy ki mit használ általános egyenértékesként: ő gitárokban, én szövőeszközökben mérem a dolgok árát, de az alkotóvágy, az elköteleződés közös. Közös az is, hogy igényünk van az elvonulásra, szeretünk szöszmötölni birodalmunkban. Közös, hogy szeretünk alkotni, igyekszünk valamit életre hívni. Különbség, hogy az ő műve elszáll, az enyém megmarad.
Már amikor.
Mert Holovác Kettő másik szokása, hogy épít. Előbb fejben, ami kívülről esetleg úgy tűnhet, mintha semmit, de semmit nem haladna az ügy, majd nekiáll. És megcsinálja.
Egyszer, amikor még zsenge kapcsolatban voltunk, küldött nekem egy képet, illetve hát párat, az arborétumáról. A kert is csecse... de az egyik fotó sarkában ott kukucskált egy házikó sarka, talpig ablakban a nagy zöldben, és akkor elpityeredtem.
Én azt a házat már láttam álmomban, csak nem kintről, hanem bentről.
Álmom szövőműhelye ilyen, énléptékű, kedves, körben ablakokkal, egy kert közepén. Tény és való, hogy az a kisház, amit most barlangjának vél, pont ilyen. Kedves, emberi léptékű, sokablakos. Pusztán némi női hatás, pár kisebb feladat befejezése, és egy alapos rendrakás választja el attól, hogy a világ legjobb... ööö... szövőműhelye és gitárstúdiója legyen.
No meg néhány tő virág a sok zöld közé.
Mert a szép zöld gyep már nem álom.
Jó, hát kettőnk közül ő a nagy dumás.
Én pedig kedves vagyok és bájos, és talán, hangsúlyozom talán, még azt is megbocsátom neki, hogy miután megosztottam vele a saját homokozóm, ő egyszerűen csak jött és beletenyerelt az én finom A diszkrepancián túl - azért látjuk Holovác Egy milyen művelt, ilyen idegen szavakat is ismer, és ha nem lennék olyan jóhiszemű, mint amilyen vagyok, még az is felrémlődhetne bennem, hogy pusztán azért
Szóval a lényeges különbségek mellett, mint, hogy nevezhető-e életnek a létezés Beatles nélkül, azért nagyon sok közös van bennünk, Holovácokban. Amikor megismerkedtünk, hol bazsalyogva, hol párás szemmel hallgattuk egymás történeteit, elég gyorsan találva átfedéseket, de még metszéspontot is. Életünk főbb történései sok helyen szinte egymásba simulnak, szóval már nem lepődünk meg. Nagyon. Amikor előkerül egy újabb közös pont, csak magabiztos bólintással nyugtázzuk, hogyháttesséknaugye.
Kivéve, ha diszkrepálunk.
De mi, Holovácok, abban is hasonlítunk egymásra, hogy mindkettőnknek van valami racionális érvekkel nem feltétlenül könnyen alátámasztható fétise.
Neki a gitárok, nekem a szövés.
Különbség, valóban, hogy ki mit használ általános egyenértékesként: ő gitárokban, én szövőeszközökben mérem a dolgok árát, de az alkotóvágy, az elköteleződés közös. Közös az is, hogy igényünk van az elvonulásra, szeretünk szöszmötölni birodalmunkban. Közös, hogy szeretünk alkotni, igyekszünk valamit életre hívni. Különbség, hogy az ő műve elszáll, az enyém megmarad.
Már amikor.
Mert Holovác Kettő másik szokása, hogy épít. Előbb fejben, ami kívülről esetleg úgy tűnhet, mintha semmit, de semmit nem haladna az ügy, majd nekiáll. És megcsinálja.
Egyszer, amikor még zsenge kapcsolatban voltunk, küldött nekem egy képet, illetve hát párat, az arborétumáról. A kert is csecse... de az egyik fotó sarkában ott kukucskált egy házikó sarka, talpig ablakban a nagy zöldben, és akkor elpityeredtem.Én azt a házat már láttam álmomban, csak nem kintről, hanem bentről.
Álmom szövőműhelye ilyen, énléptékű, kedves, körben ablakokkal, egy kert közepén. Tény és való, hogy az a kisház, amit most barlangjának vél, pont ilyen. Kedves, emberi léptékű, sokablakos. Pusztán némi női hatás, pár kisebb feladat befejezése, és egy alapos rendrakás választja el attól, hogy a világ legjobb... ööö... szövőműhelye és gitárstúdiója legyen.
No meg néhány tő virág a sok zöld közé.
Mert a szép zöld gyep már nem álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése