Láttam, hogy egy pillanatra elbizonytalanodik amikor a fogkefe beköltözött. Hogy oldjam a feszültséget, mintegy megnyugtatólag megjegyeztem
- A fogkefe nem számít, az fogyóeszköz. Akkor kezdj el aggódni, amikor beköltözik egy gitár.
Kár, hogy nem volt a kezem ügyében kamera, mert az az arckifejezés, amit erre válaszul kaptam, garantált mulatság tárgya lett volna tíz év múlva, szűk családi körben.
Szóval gitár. De hát ez itt polgári környék, itt nem lehet rajcsúrozni, itt nincs hevimetál, itt kérem rend van és szolid polgári viszonyok. Meg csend. Még a macska is illegalitásban van, hangtompítóval nyávoghat, a lábát a teraszra sem teheti ki szegény, nehogy lebukjunk vele. Mennyire halk egy gitár?
Így történt, hogy hetekkel később egy nagyobb hurcolkodás alkalmával egyszer csak nagyon furcsa alakú tokkal a hátamon jelentem meg, és abban a furcsa alakú tokban nem mesterlövészpuska volt hanem gitár. Kicsomagoláskor kellett volna megint kamera a kézbe, mert elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem valami nylonhúros klasszikus gitár ez, hanem egy éjfekete elektromos gitár, csillogó részekkel és tekergethető gombokkal. És persze minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy bedugott elektromos gitárnak lenni sokkal de sokkal jobb dolog, mint bedugatlannak. És "ahol döngicsélés van, meg zümmögés, ott valaki, illetve valami döngicsél, illetve zümmög". Szóval Holovác Egyben felébredt a gyanú, hogy ez a gitár nem egyedül költözik, itt előbb utóbb bazi nagy hangfalak lepik el a lakást.
Elsütöttem a gitárosok bennfentes viccét arról, hogy az erősítőmet is tizenegyig lehet tekerni, de persze nem értette. Be kell vallanom, egy egészen kicsi gonoszság azért lakik bennem. Kicsi. De annyira azért nagy, hogy a gitárerősítő kérdést hagytam egy kicsit lebegni.
Szerintem ennek a lebegésnek is lehetett némi köze ahhoz, hogy aznap éjjel kicsit rosszul aludt. Szerintem álmában a háziúr és a házmester közös képviselő kart karba öltve követelte a lépcsőházban hangosan kiabálva, hogy azonnal költözzünk el. A következő pillanatban a jámbor szomszédok szúrták ki a kocsink kerekét éjszaka (elvégre ez polgári környék, nappal nem szurkálunk) és lehet, hogy a végén szégyenszemre a lakók sorfala előtt húztuk kifelé a gurulós bőröndöt. Megkegyelmeztem neki. Reggel előkerült egy aprócska erősítő, ami szolid polgári módon viselkedik, szinte megy is a bútorhoz, és még a tévénél is tud halkabb lenni. Azóta időnként a reggeli kávézás közben hallatszik némi pilinckázás. De csak éppen hogy. A szomszéd szobában például már nem is hallani. És persze béke van.
De a fényképek jó lenne, ha meglennének.
Szóval a hosszas felvezetőből kiderülhetett már, hogy a zenéről van szó. Ami - operán innen - mindig szól nálam. Ehhez képest az ő lakásában a leghangosabb zenelejátszásra szolgáló eszköz a mobiltelefon volt. A hifi is szobadísz porfogó, mióta az Egyetemista elvitte a hangfalakat, cd-ből max egy féltucat van, bár lehet, hogy valahol egy szekrény aljában megvan a többi is. Hadd ne mondjam, hogy nálam otthon kicsit más a helyzet.
Szóval van itt némi diszkrepancia.
És ahogy minden másban is, a zenehallgatásban is hamar terheléses tesztnek kellett alávetni a kapcsolatot, amikor egy Párizs oda-vissza-autóval út során kellett 30+ órát eltöltenünk egy nem túl nagy légtérben. És olyan nincs, nem volt, nem van, nem lesz, hogy vezetés közben nem hallgatok zenét. Jó, az éneklést mellőztem út közben a természetes szégyenérzet és némi önreflexió-maradvány miatt, de azért milyen már az, hogy megyünk és nem szól a zene? Ugye? Naugye!
Szerencsére kiderült, hogy a helyzet nem teljesen reménytelen, van némi átfedés kettőnk playlistjei között, így azért könnyebb egy kicsit. Meg amikor már nagyon nem bírta a zajt, időnként ki is kapcsoltuk kis időre. És persze volt olyan pillanat, amikor ő sajnálta, hogy nem tud lefényképezni engem. Például, amikor bevallotta, hogy ez a Beatles őt sosem fogta meg... Pont olyan képet vághattam, mint amikor valaki azt mondja "Keresztényként a Bibliát tartom a legfontosabb könyvnek, bár ezt az Ábrahámot meg a pereputtyát simán tudnám nélkülözni belőle" Nem szereti a Beatlest!!!! Még a rólingsztónsz is szerette a bitliszt!
Oké, a telefonomon kb. négyezer szám van, abból azért tudunk válogatni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. És jó játék egymásnak új előadókat mutogatni, vagy rátalálni régi kedvencekre, amiket már ezer éve nem hallgattunk, de mégiscsak egy időben voltunk fiatalok, meg ugye vagyunk is még. Megint.
De azért van itt némi diszkrepancia.
Eddigi életemben is sokszor előfordult, hogy nem értettünk egyet zenében. De akkor az volt a kérdés mi szóljon, illetve mi ne, nem pedig az, hogy szóljon-e valami. Ennek következménye az lett, hogy külön helyet csináltam a zenéimnek, ahol a többiektől távol azt hallgatok vagy azt pilinckázok, amit akarok. Lett is ott hangfal, erősítő, bakelit, cd, gitár, dob meg minden felhalmozva, hogy lehessen játszani, meg semmit csinálni, meg lenni. Nem dicsekvésből mondom, de elég korrekt kis man-cave lett belőle.
A baj csak az, hogy a dobszerkó helyét kinézte magának egy szövőszék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése