Elárulok egy titkot. A Holovácok megismerkedése egy palackpostával kezdődött, amibe azt írtam, "nem tudom, hogy kire várok, de ha meglátom, felismerem". A palackposta épp a megfelelő helyen volt, épp a megfelelő időben, és Holovác Egy élt a lehetőséggel. Sőt, mondhatjuk, azóta is vele él. Számillió lehetőség közül az egyikkel. Az el-nem-szalasztottal.
Ha nincs a palackposta valószínűleg úgyanúgy mentünk volna el egymás mellett, ahogy az elmúlt kábé harminc évben többször is, a nem megfelelő helyeken, nem megfelelő időkben.
Mondhatja az ember, hogy dolgok a megfelelő helytől és megfelelő időtől válnak valamivé. El nem szalasztott lehetőséggé például. Vagy alkörmössé.
Az olvasók jó része nem tudja, mi az alkörmös. Nem hibáztatom őket érte, én se tudtam néhány hónappal ezelőttig. Amíg meg nem öltem párat.
Arborétumkészítő munkásságom legutálatosabb része a gazolás. Gyomot irtani nem szeretek. Ezért néha el is hanyagolom, és olyankor a félreeső helyeken a gyom úgy érzi, itt az el nem szalasztható lehetőség, és gyorsan megnő, virágzik, terem. Persze a lusta kertész ilyenkor szentségel, hogy szaporodik a bitang és, hogy a rest kétszer, háromszor, vagy még sokkal többször fárad mire majdnem sikerül kiirtani, de akkor jön Holovác Egy és tájékoztat, hogy nem gyom az, hanem alkörmös. Invazív meg mérgező, de ennél fontosabb, hogy kelme és fonálfestésre használható növény. És milyen jó, hogy az arborétumban ilyen szép nagyra nő, mert milyen szépen fogunk vele festeni. Mint megannyi más egyéb bokorral és virággal, akik - ha nem tudtam volna - csak erre az alkalomra vártak.
Mondhatjuk, hogy Holovác Egy megfelelő helyen találta magát a megfelelő időben, és a kert ezzel új értelmet nyert.
Hogy a dolgok minőségét és fontosságát mennyire meghatározza a hely és az idő, elég ha megpróbáljuk megfejteni a piszok definícióját. Piszok az, ami nem a helyén van. Vegyük például a homokot. A tengerparton vagy a Szaharában a homok nem piszok, hanem maga a táj. Ugyanez a homok a vajaskenyéren már egyáltalán nem táj, hanem piszok. Ahogy például a vaj a kenyéren a helyén van és a vajaskenyeret alkotja, addig a perzsaszőnyegen, ahová a kenyér a vajas felével lefelé érkezett már egyáltalán nem finomság, hanem kosz, méghozzá az utálatos fajtából.
Miért mondom ezt? Ha az ember nem Holovác szemmel nézi a világot, könnyen hihette például, hogy Kicsi Zoárd nem a megfelelő helyen van a sírkőtől egy centire. Hihetné ugyanez az ember, hogy Kicsi Zoárd növekedése tönkretehetné a sírt, de még a szomszéd sírt is, ezért az avatatlan szemlélő szemében Kicsi Zoárd piszok, sőt gyom, amit el kell tüntetni. De Holovác szemmel nézve Kicsi Zoárd az, ami. Üzenet, dolog, ajándék, megfejtés, így egy pillanatig sem lehetett kérdés, hogy elindul, járni fog, velünk jön, az egyetlen olyan helyre, amit úgy ismerek, hogy ott reggelente kávézó emberek beszélgetnek fákkal. A megfelelő helyre.
És ezt lehet tovább fokozni. Mert itt ezen a képen nem Kicsi Zoárd van, hanem Hildegard. Őt két éve hoztam nyáron az Alpokból az anyukája és számtalan testvére mellől, ahol finoman szólva nem voltak túl jók a túlélési esélyei. Most iskolába jár, két osztállyal Kicsi Zoárd felett, és szép ógermán nevének megfelelően az lesz a dolga, hogy Kicsi Zoárdot óvja és védje. Ők lesznek a kertben a két luc. Mondhatnám a dupla lutz.
Ha megérem, hogy akkorára nőjenek, hogy árnyékot adjanak, majd teszek eléjük egy padot, ahol ücsörögni lehet töprengeni a világ folyásán. Az lesz erre a legmegfelelőbb hely.
