Ha légvárat építesz, ne spórolj a téglával

Holovác Kettő a hajónaplónak.

Holovác Egy szerint az én szeretetnyelvem a csinálás meg az építés. Én csak egy pasi vagyok, nem is tudom ez így pontosan mit jelent. Mi az, hogy szeretetnyelv? Én nyelveken beszélni szoktam... meg olvasni, meg filmeket nézni. A nyelv nekem eszköz, nem csinálás.

Szóval az úgy volt, hogy Holovác Egynek volt egy álma. Egy nagy. Úgy is beszélt róla, mint egy álomról. Színesen. Átéléssel. És úgy, mintha attól félne, hogy kinevetik ezért. Mintha az álom nem is lehetne más, csak a képzelet játéka, a fantázia incselkedése. De ebben az álomban ő nagyon boldognak látszott.

Én csak egy pasi vagyok, ezt nem értem. Ha az álmában minden ennyire valószerű, minden részlet ennyire a helyén van, ha ő ettől olyan boldog, miért is ne lehetne megvalósítani? Mondom, nem értek én ezekhez a dolgokhoz. Ellenben tudok villanyt szerelni. Meg festeni, mázolni, glettelni, bútort szét- és összeszerelni, létra tetején egyensúlyozni, kifúrni, beverni, levágni, felrakni, leszedni, és még egy csomó efféle praktikus dolgot. Azt is tudom, hogy Holovác Egy álmából szinte minden megvalósítható, csak akarni kell.

Úgy értem, merni akarni.

Dehát én csak egy pasi vagyok, merni eléggé tudok, szoktam is, úgyhogy azt mertem mondani Holovác Egynek, hogy NOSZA! És amikor Holovác Egy noszogatva érzi magát, akkor kezdetét veszi egy úgynevezett cselekmény...

kell egy hely

Holovác Egy álmában volt egy hely, ahol kreatív emberek színes fonalak és mindenféle tudások összejönnek, összeadódnak, ahol alkotó energiák testet öltenek és nem csak újabb álmok szövődnek, hanem egészen konkrét szövetek, hogynemondjam kelmék. Holovác Egy álmában a helynek nagy ablakai voltak, mert ezek az álmok szeretik a sok természetes fényt. A hely tágas volt és magas, mert az álmok szeretik a levegős tereket. A hely egyszerre volt színes, és fehér és majdnem fehér, voltak benne ilyen-olyan fények és hangok is. Mondjuk zene nem annyira, de hát ez az ő álma, nem az enyém.

Mondom, hogy semmi megvalósíthatatlan.

Mondjuk úgy, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy mások elképzeléseinek megfelelő ingatlant kellett keresnem. Úgyhogy kerestem, találtam. Volt persze némi izgalom, mert hát épp tombolt a vírus és egyáltalán nem lehetett tudni, mikor lesz vége. Oké, azt most se lehet. Szóval lett egy hely, ami majdnem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett, csak éppen... ő... izé... szóval el volt hanyagolva. Messziről nézve, hunyorogva nem kért sok munkát, de amint közel ment az ember, hirtelen kiderült, hogy azért van benne úgynevezett kihívás.

Izgalmas időszak vette kezdetét. Hol egyikünk, hol másikunk látta épp a helyben az inspirációt, és nem is estünk egyszerre kétségbe sose. Lehetett például színeket válogatni. (Ez nagyon muris tud lenni egy színtévesztő pasival, próbálják ki egyszer.) Lehetett jókat vitatkozni a mi-kerüljön-hován, és hát lehetett sok húsgombócot enni egy bizonyos bútoráruház éttermében.

kiderül, aminek ki kell derülnie

Ha most valaki azt a téves következtetést vonná le a fentiekből, hogy Holovác Egy pontosan tudja, mit, hogyan és hova akar, azt ki kell ábrándítsam. (Azt persze nagyon pontosan tudja, mit nem akar.) Az álmok és tervek közt van ugyanis egy apró, de lényeges különbség, jelesül, hogy az álmok nem megmérhetők, a terveken meg ugye látszik centiméter pontosan, hogy hova kell fúrni a lyukat. Persze nem azt mondom én, hogy Holovác Egy képes engem az őrületbe kergetni azzal, hogy "csináljuk meg így, és ha nem jó átrakjuk", mert engem nem kerget az őrületbe. Ha szaki lennék, fix vállalási árral, akkor persze lehet, hogy más lenne a helyzet... de így a szemem sem rebbent, mikor a festékről a falon derült ki, hogy az, amit választottunk, az nem az, amit szeretnénk.

Persze az is kiderült, hogy én sokmindent megcsinálok, csak hát csinálás közben egyáltalán nem úgy nézek ki, mint valami kedves kobold, aki csak fúr farag és közben fütyörész, hanem inkább mint valami ork Mória bányáiból, és hát az általam ilyenkor beszélt nyelv is mordori, hogy finoman fogalmazzak. Szerencsére, ez öt perc múlva már nem látszik és hallatszik.

Szóval az összecsiszólógép kicsit magasabb fordulaton pörög ha az ember építkezik, de ez nem meglepetés. Azt is mondhatom, most már nyugodtan, hogy a késhegyig menő viták a lámpák helyéről, a kenjük-e-át-mégegyszerről, meg az úgynevezett technológiai sorrendről inkább erősítettek minket, mint gyengítettek, még ha ez ott és akkor nem is volt teljesen egyértelmű.

és kész

Az utolsókat simítjuk a helyen, az én munkám ott nagyjából a végéhez közeledik, és bár rendkívül nagyképűen hangzik, úgy látom, egy álom megvalósul éppen. Innentől Holovác Egy következik, hogy színeivel, munkájával, szeretetével megelevenítse a helyet. Persze, hogy fél tőle, de nincs mese. Illetve van. Csak innentől ő meséli tovább. 

Nézem, ahogy csillog a szeme, ahogy nézi innen is, onnan is... ahogy megtalálja a helyét, ahogy elkezdi hinni a saját álmát. Jó érzés ezt látni. 

Csak ezt a szeretetnyelv dolgot nem értem még mindig.